A D-vitamin 5 jótékony hatása kisgyermekkorban

A D-vitamin szerepét a csontok megfelelő fejlődésében már régóta ismerjük, tudjuk, hogy kiemelten fontos a szervezet számára. Ennek ellenére Magyarországon a D-vitamin-hiány gyakorlatilag népbetegség, nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is. Tél végére a felnőtt lakosság mintegy 95 százaléka D-vitamin-hiányos1, az 1-3 éves gyerekek 65%-a pedig nem fogyaszt megfelelő mennyiségű D-vitamint2. A D-vitamin pedig nagyon fontos, különösen a gyerekek számára.

A junior gyerekitalok adásának 3 előnye

Ezek a D-vitamin legnagyobb előnyei kisgyermekkorban:

1. Segíthet megelőzni a cukorbetegséget

Egy új, 2016-os tanulmány3 eredményei szerint igen szoros kapcsolat van az alacsony D-vitamin-szint, illetve az 1-es típusú diabétesz kialakulása között a gyerekek esetében.

2. A kisgyermekkori túlsúly elkerülhető lehet

Szintén találtak már összefüggést a D-vitamin-szint és a kisgyermekkori elhízás között. A kutatás során 132 csecsemő kapott különböző dózisú D-vitamint 11 hónapon át a születésüktől fogva. A 3 éves utánkövetés során kiderült, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek a D-vitamin-szintje magasabb volt, kevesebb volt a testzsírjuk és magasabb az izomtömegük.3

3. Hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez

Bizonyított, hogy az immunrendszer állapota és a D-vitamin-szint között szoros összefüggés van. Azoknál a gyerekeknél, akik D-vitamin-hiányosak, nagyobb valószínűséggel lépnek fel légzőszervi megbetegedések és más, immunrendszerrel kapcsolatos problémák.4

4. A hiperaktivitás és koncentrációs zavarok (ADHD) valószínűsége kisebb5

ADHD-s és nem ADHD-s gyerekek együttes vizsgálata során fény derült arra is, hogy az ADHD-val küzdő gyerekeknek sokkal alacsonyabb volt a D-vitamin-szintjük, mint a kontrollcsoportnak. Ebből arra következtethetünk, hogy érdemes a problémával küzdő gyerekek D-vitamin-szintjét figyelemmel kísérni.

5. Hallottuk már a „téli depresszió” kifejezést?

Nem is gondolnánk, pedig ez a gyerekeknél is megfigyelhető. Egészen pontosan az áll a jelenség mögött, hogy télen, a kevés napfény miatt az embereknek drasztikusan lecsökken a D-vitamin-szintjük, ami negatív hatással van a hangulatukra6. Az alacsonyabb D-vitamin-szinttel bíró gyerekek esetében nagyobb a hangulatproblémák kockázata.

A fentiek miatt érdemes a kisgyermekek étrendjébe minél több D-vitamin-tartalmú fogást, pl. májat, tojássárgáját és vörös húsokat beiktatni. Ezen felül a változatos étrend részeként a korosztály speciális tápanyagigényei szerint kifejlesztett junior gyerekitalokkal is hozzájárulhatunk a kisgyermekek D-vitamin-pótlásához.

Ha hasznosnak találtad cikkünket, kérlek, lájkold és IDE KATTINTVA támogasd aláírásoddal a programot.

Ha további cikkek érdekelnek a témában, ITT minden kisgyermekkori táplálással kapcsolatos cikkünket megtalálod.

Konkrét tanácsokra vágysz? Olvasd el az 5 aranyszabályt, és kövesd az Első 1000 nap oldalát a Facebookon!

 

Forrás:

1 Második magyarországi konszenzus a D-vitamin szerepéről a betegségek megelőzésében és kezelésében, 2014

2 0-3 éves csecsemők, kisdedek és a szoptatós anyák táplálkozási felmérése, TNS Hoffmann-MDOSZ-Nutricomp, 2015

3 Al Sawah et al.: 25-Hydroxyvitamin D and glycemic control: A cross-sectional study of children and adolescents with type 1 diabetes, 2016

4 V. P. Walker – R. L. Modlin: The Vitamin D Connection to Pediatric Infections and Immune Function, 2010

5 M. R. Sharif et. al.: The Relationship between Serum Vitamin D Level and Attention Deficit Hyperactivity Disorder, 2015

6 R. E. Anglin et al.: Vitamin D deficiency and depression in adults: systematic review and meta-analysis. 2013

Nézd meg a további cikkeket is

Kérdésed van? Írd meg nekünk!

Rendben

A weboldalunkon sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk neked. A részletes leíráshoz kattints ide!