Főoldal / 0-1 ÉVES KORIG /

A baba táplálása a múltban és a jelenben - vajon mi változott?

 

Tudtad, hogy a múlt századig a szoptatás érzelmekre és fejlődésre gyakorolt hatását kevésbé tartották fontosnak? Bár a baba fejlődéséhez évezredek óta nélkülözhetetlen a megfelelő táplálás, a szoptatás és a hozzátáplálás folyamata sokat változott a történelem során.

 

Már az ókorban is cumisüveggel itatták a babákat

A táplálást korábban komoly szabályok övezték, az újszülötteket például nem szoptathatták az anyukák akkor, amikor szerették volna, sőt, úri körökben nem is volt divat a saját anyatejjel való táplálás. Női mell formájú, agyagból készült „cumisüvegeket” már az ókorban is használtak, de a patríciusok esetében az sem volt ritka, hogy rabszolganőket fogadtak fel szoptatós dajkának.

Anyatej hiányában korábban gyakran adtak tiszta vagy vízzel higított tehéntejet a babáknak, amiről ma már tudjuk, hogy komoly károkat okozhat a fejlődésben. A szakértők véleménye szerint egyéves korig mindenképpen kerülni kell a tehéntejet, de egyre többen vannak, akik azt javasolják, hogy egészen hároméves korig ne vezessük be az étrendbe. Az idő előtt bevezetett tehéntej nemcsak a baba emésztőrendszerét terheli meg, de növeli az allergiás megbetegedések kialakulásának esélyét is.  

 

Később értékelődött fel a szoptatás szerepe

Az 1800-as években több gyermekkórházat is alapítottak Európában, a mesterséges táplálást azonban még ekkor is tehén- és kecsketejjel oldották meg. Az első maláta alapú tápszert egy német vegyész, Justus von Liebig báró készítette, az azóta eltelt másfél évszázad alatt pedig rengeteget fejlődött a tápszerkészítés folyamata. A mai, modern változatok megfelelő alkalmazás esetén már nem okoznak elhízást, nem terhelik meg az emésztőrendszert és minden olyan ásványi anyagot és vitamint tartalmaznak, ami anyatej hiányában a baba fejlődéséhez szükséges.

A XX. század végén felismerték a szoptatás és a kötődés kapcsolatát is (kötődéselmélet), ennek köszönhetően pedig felértékelődött az anyatejes táplálás jelentősége. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hat hónapos korig a kizárólagos szoptatást javasolja, amit, ha mindkét fél igényli, érdemes tovább is folytatni. Az anyatej nemcsak a baba fejlődésének tesz jót, de az édesanya egészségére is pozitívan hat: a szoptatási idő növekedésével például csökken a stroke, valamint az emlő- és petefészekrák kialakulásának kockázata.

 

 

Kulcsszavak

Partnerek: