Az agyfejlődéshez nélkülözhetetlen vas a babának

Az élet első 1000 napjában a babák szervezete hatalmas változáson megy keresztül, ám ahhoz, hogy ez a fejlődés a megfelelő ütemben és módon történjen, sok mindenről kell a szülőknek gondoskodni. A vas kapcsán legtöbbször a felnőttkori vérszegénység jut eszünkbe, holott kisgyermekkorban is jelentkezhetnek betegségre utaló tünetek, ha a baba nem kap megfelelő utánpótlást.

A vas szerepe a baba és az agy fejlődésében

Fontos, hogy a kismama már a terhessége alatt – illetve ideális esetben már előtte is – gondoskodjon a megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásról, és szervezetében legyen elegendő vas. Ez a tápanyag ugyanis hozzájárul a vörösvérsejt- és hemoglobinképződéshez és a szervezet anyagcsere-folyamataiban, valamint oxigénszállításában is szerepet játszik.

A kisbabák vasraktáraira is nagyon fontos odafigyelnünk! Egy egészséges újszülött vaskészlete csak 4-6 hónapos koráig elegendő, ezért már a hozzátáplálás kezdetén érdemes olyan étrendet összeállítani, amely segít pótolni a baba számára szükséges vasmennyiséget. Sajnálatos tény, hogy Magyarországon az 1 év alatti kisbabák 63 százalékának elmarad a vasbevitele az ajánlottól1.

A vashiány visszavetheti a baba szellemi és mozgásfejlődését

Amellett, hogy a vas fontos szerepet játszik a vérképzésben, az agy és idegrendszer fejlődéséhez és az immunrendszer normál működéséhez is hozzájárul. Minden negyedik 1-3 éves kisgyermek vasbevitele ennek ellenére nem megfelelő, ami súlyos esetben visszavetheti a babák megfelelő szellemi fejlődését (például a logikai képességek fejlődését) és a mozgásfejlődésük is elmaradhat egészséges társaikétól. Ezért is szükséges a babák étrendjét úgy összeállítani, hogy az fedezze a vitamin-, ásványianyag- és energiaigényüket egyaránt. Ha azt vesszük észre a babán, hogy gyakran fáradt, sápadt, levert, a megszokottnál sokkal kisebb az étvágya, érdemes felkeresni a gyermekorvost, mert ezek a vashiány tünetei is lehetnek.

Figyelni kell a vas felszívódását segítő C-vitamin-bevitelre is

A hiányállapot kialakulásának legegyszerűbb megelőzése a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, amelynek része a magas vastartalmú ételek fogyasztása és a vas felszívódását megkönnyítő, megfelelő mennyiségű C-vitamin-bevitel.

A napi szükséges vasmennyiség 7 mg2. A babfélék, a sötétzöld levelű ételek (pl. spenót – megfőzött állapotban, 100 grammban 2-5 mg), az aszalt gyümölcsök (pl. aszalt sárgabarack: kb. 10 szemben 2-3 mg), a tojás (1 tojássárgájában átlagosan 1-1,5 mg), a borsó (elkészítve 100 grammban 2-3 mg), a sertés, a baromfi, a vörös húsok és a tenger gyümölcsei is magas vastartalmúak.

Az élet első 1000 napjának táplálása meghatározó szerepet tölt be a fejlődésben és egészen felnőttkorig befolyásolja az egészség alakulását – ne feledkezzünk meg a megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásról!

 

Ha hasznosnak találtad cikkünket, kérlek, lájkold és IDE KATTINTVA támogasd aláírásoddal a programot.

Ha további cikkek érdekelnek a témában, ITT minden hozzátáplálással kapcsolatos cikkünket megtalálod.

Konkrét tanácsokra vágysz? Olvasd el az 5 aranyszabályt, és kövesd az Első 1000 nap oldalát a Facebookon!

 

Forrás:

10-3 éves csecsemők, kisdedek és a szoptatós anyák táplálkozási felmérése, TNS Hoffmann-MDOSZ-Nutricomp, 2015

2A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai irányelve az 1 és 3 éves kor közötti kisgyermekek táplálásáról.

Nézd meg a további cikkeket is

Kérdésed van? Írd meg nekünk!

Rendben

A weboldalunkon sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk neked. A részletes leíráshoz kattints ide!